A budapesti kitelepítésekre emlékeztek
Szalay Zoltán, a POFOSZ budapesti elnöke elmondta: 1951 és ’53 között több mint tízezer embert kitelepítettek Budapestről. Hajnalban jöttek, felrakták őket az autóra, lerakták a Hortobágyon vagy akár Gyöngyös melletti tanyán, és ott az istállóban el kellett tölteni az ÁVH felügyelete mellett két évet. Egészen addig, amíg 1953-ban Nagy Imre miniszterelnök meg nem szüntette a kitelepítéseket. De sajnos az érintettek nem jöhettek vissza Budapestre, hanem a tanyavilágban váltak földönfutóvá. Az érintettek a mai napig nem kaptak kárpótlást.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében feltette a kérdést: a deportálások és a kitelepítések között vajon mi volt a különbség?
– Nagyon sok tragédiája volt a XX. századi történelemnek, de az egyik legnagyobb a kommunista hatalomátvétel volt a második világháborút követően. Ennek velejárója volt az a történelmi eseménysor, amit a kitelepítések néven ismerünk, amikor is az „osztályellenséggel” kívánt leszámolni a kommunista hatalom, és nagyon hosszú, máig ható következménnyel járó döntés volt ez. A rendszerváltozás során megpróbált a demokratikus Magyarország úrrá lenni az ebből fakadó problémákon, de ez csak részlegesen sikerült. Egy demokratikus, nemzeti elkötelezettségű kormánynak az a feladata, hogy mind a két rendszerváltozásban meghúzódó igazságtalanságokat megpróbáljuk helyreállítani. Ezen mind a mai napig dolgozunk, a magyar kormány előre megy, nem hátra – tette hozzá Németh Zsolt.
Szabolcs Attila, Budafok-Tétény egykori polgármestere is részt vett az eseményen. Beszédében kifejtette, hogy milyen nehézségekbe ütközött az emlékmű felállítása: „Az emlékezés kérlelhetetlen szembenézés is. Ezért fontos, hogy legyen hely, legyen emlékmű, ahol időről időre alkalmunk van kaput nyitni mindenkinek az igazsághoz. De helyet találni a kétezres évek végén az 1951-ben kitelepített, közel 15 ezer budapesti polgár emlékművének nem volt egyszerű.”
Kelety Gábor kitelepített leszármazott személyes élményeiről beszélt: „Világéletemben kettős nevelést kaptam, esti mese gyanánt hallgattam a kitelepítési történeteket. Elmondták, hogy mi a helyes történelem! De figyelmeztettek, hogy ha erről az iskolában beszélek, akkor engem azonnal javító-nevelő intézetbe raknak, édesapámat börtönbe csukják és édesanyámat kirúgják az állásából. Azt nem akarhatjuk, hogy visszajöjjenek, ezért emlékezni, emlékeztetni kell.”
Babinek Szimonetta, a Budai Nagy Antal Gimnázium tanulója verset szavalt, majd Kelety Gábor kitelepített leszármazott mesélt családi történeteket. Hokker Zsolt evangélikus lelkész megáldotta az emlékművet.
A megemlékezés koszorúzással zárult.
